Sokat fogunk még beszélni ezen a blogon a rendszeres testedzés fontosságáról, ami nagy örömünkre lassan csak azokban nem tudatosult, akik gondosan kidolgozott stratégia mentén kerülik az információ-áramlást. Ettől most csak annyiban térünk el, hogy elmondjuk, a program nem ér finishbe a kondi-, és kardiogépek terménél, és a spinning-terem sem a sárga köves út vége, szóval vessünk egy kósza pillantást a mindenmásra.

Mert bár egy kellő lendülettel átmozgott délután legalább annyi endorfint szabadít fel a testben, mint egy eredményesen zárt negyedév, azért arra az „i”-re még felkerülhet egy sokkal kényelmesebb és pihentetőbb pont, amit egyébként a héten ha nem is dobunk utánatok, de azért igencsak elérhetővé tettünk, tessék csak kattintani, mert masszázsról van szó meg fitnessról egy pakkban, tizes kiszerelésben.

Azonban amellett sem sétálhatunk el szó nélkül, hogy „véget ért a nyár, a bazár is bezárt”, ahogy azt annak idején az FLM megénekelte arra a hamisítatlanul kilencvenes évek zenei alapra. És bármennyire jobb világban élnénk, ha a monitor fényerejétől is barnulnánk, sajnos nincs ekkora szerencsénk. Nem úgy egy friss csőcsere utáni szolárium, nekünk van is egy tippünk arra, hol találhattok ilyet, de talán már Ti is sejtitek, hogy errefelé.

A hab a tortán persze a szauna, amit külön már senkinek nem kell bemutatni, beszéljenek helyettem inkább a képek fent meg lent, ennél jobb ajánlást csak az idén 85 éves Gabriel García Marquez és kortársai írhatnának hozzá, úgyhogy én azzal zárom soraimat, hogy továbbra is várunk Titeket, hamarosan pedig ismét jelentkezünk, hogy felemlegessük a múlt heti kangoo napot, mert igen mozgalmas volt még BC Fitness mércével mérve is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bcfitness.blog.hu/api/trackback/id/tr363211740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása